Kivételes kritika - második felvonás #1

Drága olvasók!
Mint olvashattátok, ismét lehetett tőlem kritikát kérni e-mailban, aminek a jelentkezési határideje július 1. éjfél volt. Szóval innentől kezdve sajnos nem tudom elfogadni a jelentkezéseiteket, ameddig újból ki nem írom ezt a lehetőséget.
Most pedig itt is lenne az első kritika.
Szeretném ismét leszögezni, hogy ez az én személyes véleményem. Nem muszáj velem egyetérteni, csakis segítő szándékkal íródott minden sor!




Kinézet:

Ha ránézünk egy könyvre, először a borítóját vizsgáljuk meg, utána elolvassuk a fülszöveget a hátulján, majd ha mindkettő elnyerte a tetszésünket, befogunk az olvasásba. Nos, egy blog kritizálása is hasonlóan kezdődik - ha én vagyok a kritika írója, mindenképp.
A blogod összképe rendkívül igényes már első ránézésre is. A színek passzolnak egymáshoz, minden pedánsan van elrendezve.
A fejléced is szép. A szélén a lány tekintete számomra titokzatosságot sugall, a többi kis részlet pedig elárulja, hogy itt bizony a hokinak és a télnek is fontos szerepe lesz. A kis köröket én általában nem szeretem a fejléceken, de most ebbe sem tudok belekötni, mert jól mutat rajta. Azt mondjuk nem teljesen értem, hogy a kastély mit szimbolizál, valamit, hogy miért ez a fehér korcsolya van rajta, de feltételezem azért, mert esztétikusabb ez, mint egy hoki kori. A felirat "Hokey is more than just a game" szerintem mindent elárul, nagyon tetszik, főleg, hogy a kis hokijátékos (Alexander?) mellé került. A cím felírása viszont számomra picit fura. Nem azt mondom, hogy rossz, sőt! De a "mögött" felirat nehezen kivehető első ránézésre, mert sokkal kisebb, mint a másik szó. Érdekes az is, hogy egyidőben van egy magyar cím és egy angol mondat a fejlécen, de ez már csak szőrszálhasogatás igazság szerint, mert abszolút nem zavaró.
A modulok rendezettek, minden megvan, ami kell és szépen sorban vannak. Az idézetek ötletesek. Eleinte gondolkodtam, hogy hogyan lehetne esetleg esztétikusabban megoldani, de a legjobb ötlet, ami eszembe jutott, a videó beszúrása lett volna, ami viszont azért nem jó, mert szervesen nem kapcsolódik a történethez egyik sem. Szóval ezek számomra valahogy kicsit rontják ott az összhatást, de ez tényleg csak annak a számlájára írható, hogy szeretek mindenbe belekötni.
A bejegyzéseid szépen sorkizártra vannak állítva, az elején és a végén lévő néhány sor is rendezett. Szép.
10/9,5 pont

Történet:

Őszintén megmondom, hogy millió alkalommal futottam már bele a blogodba, de elolvasni mostanáig valahogy sosem sikerült, pedig mindig nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyennek kell lennie egy történetnek ahhoz, hogy lassan a kétszáz felé közelítsen a feliratkozóinak a száma. (Hozzáteszem: megérdemelten van ennyi olvasód.)
Az elején nem igazán volt különleges számomra, az első pár fejezetet igazság szerint nem túl lelkesen olvastam, aztán a harmadik-negyedik rész környékén kezdte egyre jobban felkelteni az érdeklődésemet. A részek hossza és felépítése hibátlan, minden szépen át van gondolva és még ennél is szebben megfogalmazva. Látszik,hogy sok időt és energiát fordítasz rá.
A történet elején említetted, hogy nem akarod elsietni a cselekményt. Nos, valóban nem teszel ilyesmit. A kezdés után beindul a cselekmény, azonban számomra kicsit ellaposodik mikor főhősnőnk és a szőke fiú egymásra találnak. Itt volt még pár furcsaság számomra, de ezeknek inkább a karakterek jelleméhez lehet köze, amit kicsit lejjebb fogok kifejteni. Ne ijedj meg, semmi komoly, csak az én élettapasztalataimmal picit szembenállnak.
A kedvenc jeleneteim - nem túl meglepő módon - Nica és Alexander közös részei voltak. Azokat bravúrosam kivitelezted!
A leíró részeid szépek és cseppet sem unalmasak, amit elég nehéz kivitelezni. A karakterek fejlődést mutatnak a történet előrehaladtával és csattanós párbeszédeket folytatnak.
Ismételten semmibe nem tudok belekötni, főleg, hogy engem is függővé tett a történeted, így fel is iratkoztam.
10/10 pont

Szereplők:

Kezdjük mondjuk kapásból Nicával. Számomra ő a történet elején egy kicsit talán koravénnek tűnt. Nem igazán olyan volt, mint egy átlag, tizenhatéves lány. Viszont ahogy haladtunk egyre előrébb, kezdte levetkőzni ezeket a tulajdonságait és egyre jobban megkedveltem. Kicsit sem sablonos, sőt! Egy kimondottan egyedi karakter.
És itt jönne a nekem elég meglepő rész. Veronica beismeri magáról az egyik részben, hogy enyhén prűd. Ezzel nincs is semmi gond, ő ilyen. Viszont számomra Kyle abszolút érthetetlen. Megértem, hogy türelmes és nem sietteti a barátnőjét, de meg kell, hogy mondjam, nem ismerek olyan tizennyolcéves srácot, aki ennyit várna csak egy csókra vagy bármilyen intimitásra. Azt meg főleg nem szeretik, ha a barátnőjük nyilvánosság előtt csak az ölelést és az arcrapuszit engedélyezi. Nem azt mondom, hogy ő nem egy kidolgozott és jó karakter, vagy, hogy esetleg ne lehetne ilyen srác a valóságban is, csak egyszerűrn az én tizenhétévi tapasztalataim homlokegyenest mást mutatnak. És szerintem ebből adódhat az is, hogy nekem kiszámítható volt a Nica-Kyle szerelmiszál végkimenetele.
Folytatnám Alexanderrel, aki az abszolút kedvencem lett a történetben - milyen meglepő! Ő az a srác, akiről minden lány álmodik, de a durvaság és lekezelőség álarca mögött kimondottan érzékeny. Egyszerűen nem tudnék rosszat mondani róla. A kapcsolata Veronicával pedig az én szememben minden, csak nem baráti. Itt viszont szeretném felhívni a figyelmedet, hogy Alex tényleg többet törődik a lány érzéseivel, mint fordítva. Én lassan szívesen olvasnék valamit az ő fejében lejátszódó dolgokról, a múltjáról, az érzéseiről. Biztos vagyok benne, hogy ez is tervben van, csak figyelj az időzítésre.
Az olyan karakterek, mint Angel, Erik vagy Ani, mind-mind kiegészítést, megfelelő keretet teremtenek a történetnek. Nem tudok egyikbe sem belekötni.
10/8 pont

Helyesírás:

Igazi felüdülés a blogod olvasása ilyen szempontból is. Helyesírási hibával talán egy-két helyen találkoztam, azok sem komolyak voltam, inkább csak olyasmi, amin átszaladt a szemed/szemetek Kingával az átolvasás során. Elgépeléseket láttam még néhány helyen, de nem túl zavaróak, becsúszik egy-egy. Nem tudom, hogy mennyiben a te érdemed és mennyiben a bétádé, de mindenképp dicséretre méltó és példaértékű a kezetekből kiadott munka.
10/10 pont

Összesen: 40/37,5 pont
(Ezzel sikeresen elnyertél egy ajánlót, amelyről e-mailben egyeztetünk majd.)


Szép napot,

Gabby

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése