Nem megy

Sziasztok!
Nem kertelek, belevágok. Még két rendelésem van hátra, de nem tudom megcsinálni. Ennek a legfőbb oka pedig, hogy nem érzem magam elég jónak. Tényleg, amikor rendeltek örülök, hogy rám gondoltok, de nagyon ritka, amikor egy szép, igényes fejlécet össze tudok hozni, hiába dolgozok vele egy órát, a végeredmény pocsék. Nem szeretném, ha szánalomból lenne kint a fejlécem néhány ember blogján, lehet, hogy nekik tetszik, de rettentő kevés volt az olyan alkalom, amikor én is megvoltam elégedve a munkámmal. És ezt nem csak azért mondom, mert néhányan leszólták a fejlécemet a chatben, ehhez semmi köze nincs. Egyszóval már nem csinálom meg a rendeléseimet, van mit fejlődnöm, és egyszerűen nem megy. Idén (2013) még gyakorlok, lehet, hogy néhányszor kirakom a munkáimat, elvihető fejléceket.. Ebből gondolom azt is lekövetkeztettétek, hogy ebben az évben már nem is lehet tőlem rendelni, ez akkor is így lett volna ha nem kerülök ilyen helyzetbe, mert januárban matek vizsgám lesz, és tényleg, tök hülye vagyok belőle. Legalább a hármast meg kell szerezzem félévkor, és a vizsgajegy háromnegyede számít bele a félévibe. Húzós.
Elnézést kérek azoktól, akik egy hónapja vártak a fejlécemre, és lehet, hogy bíznak bennem és a munkámban, de már semmiféleképpen nem csinálom meg azokat a fejléceket. A szünetben próbálok aktívabb lenni, de mint mondtam, rögtön szünet után vizsgám lesz, így még az ünnepeket sem tudom teljesen élvezni, belül mindig szól egy hang, hogy 'nem tudsz semmit'. Vicces lehet, de ez tényleg így van.
Utólag pedig, boldog mikulást kívánok mindenkinek!(:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése