Kritika# 86

Gyerekek, elhiszem ha ki vagytok akadva ránk. Én is mérges vagyok magamra.  Nem ám. Bocsánat hogy eddig nem voltam, próbálok heti egy kritikát hozni, aztán újra kérhettek, de addig légyszíves ne írjatok chatbe mert el vagyunk havazva. Bárcsak már szó szerint is ellennénk *vágyakozik*
Boldog első adventi vasárnapot utólag és előre boldog második adventi vasárnapot!
Izguljatok, várjátok a Mikulást és a Jézuskát, addig is viszlát.
http://silentlovewith1d.blogspot.de/
Író: Witta
Kinézet:
fejléc: Igazából nincsenek nagy gondok a fejléccel, bár nekem egy kicsit kevés.
A bal oldali szöveg pixeles, és én jobban megjelenítettem volna rajta Londont, és talán valahogy azt is hogy a lány néma. Különben szép, és jó, csak kicsit kevés.
háttér, dizájn: a háttér illik a fejléchez és az egész blog szépen összeharmonizál ezekkel a lilás fehéres színekkel
modulok, modulsor:
Itt is azt szeretném csak elmondani, hogyha van egy „fejezetek” menüt, akkor minek van blogarchívum kitéve? valamelyik teljességgel felesleges. Válassz, minél gyorsabban és tüntesd el az egyiket.
A modulsor teljesen rendben van, van chat, feliratkozni is lehet, úgyhogy pipa. Én talán még egy „összes oldallehívást” raknék az oldalra, de ez személyes vélemény.

Történetről:
*figyelem én csak az első fejezeteket olvastam el*
Ügyesen írsz, bár kicsit több leírást szeretnék, de ez megint egyéni, mert én imádom a leírásokat, viszont másokat meg zavar. Azonban sokkal egyszerűbb úgy elképzelni egy történetet, ha szép és pontos leírások vannak benne.
Nagyon jó benne a csavar, hogy Destiny néma. Bár az elején nekem valamiért nem esett le, de aztán világossá vált, hogy nem süket, hanem „csak” néma. Én nem olvastam végig a történetet, de gondolom azért valamikor majd kiderül hogy pontosan hogyan is veszítette el a hangját.
Tetszett, hogy nem lett szerelmes rögtön semelyik fiúba és hogy az egész tényleg úgy zajlott ahogyan én azt el tudnám képzelni. Volt városnézés, tévézés, és nagyon jó ötlet volt ez a chatelős megoldás.. mármint hogy úgy beszélnek.
Néhány helyesírási hibát találtam, szerintem nézd át a fejezeteket mielőtt kirakod és akkor ki lehet ezeket küszöbölni.

Alapjába véve érdekes a sztori, nem egy sablon 1D történet és ezért gratulálok Neked!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése